1. Új környezet ~ avagy a nagy szívás
Lassan sötétség ereszkedett a belváros utcáira. A zsúfolt aluljáróban szinte vágni lehetett a cigarettafüstöt, és az összhatáson az itt-ott megbúvó, nem éppen bizalomgerjesztő alakok sem javítottak. Az egyik sarokban pár, bandába verődött kamasz állt, akik kinézetük alapján egyáltalán nem illettek ebbe a környezetbe. Márkás ruházatuk és még itt is kifogástalan megjelenésük miatt lerítt róluk, hogy felsőbb körökbe tartoznak. A középen álló, komor tekintetű fiú egy hanyag mozdulattal megszabadult az immár használhatatlan cigarettacsikktől, miközben a mellette álló szőke hajú lány egyre bizalmatlanabb tekintettel pásztázta végig a helységet.
- Sasuke, nekem egyáltalán nem tetszik ez a hely! Nem mehetnénk máshova? – kérdezte egércincogást megszégyenítően vékony hangon, s félelmében egyre közelebb húzódott a megszólítotthoz.
- Ha nem tetszik, nyugodtan elmehetsz, én aztán nem tartalak vissza. De inkább hálásnak kéne lenned, hogy itt lehetsz velem – válaszolt Sasuke nemtörődöm stílusban és elővett egy újabb szálat.
A többi fiú bőszen bólogatott a fekete ezen felszólalására, láthatólag őt tartották főnöküknek, és mindenben próbáltak kedvére tenni. Ez nem is volt véletlen. Hisz’ ki merne ujjat húzni a nagy Uchiha Sasukével? Akinek az apjáé az egész rendőrség? Egyértelműen senki. A lány is inkább csöndbe burkolózva meghúzta magát, és az este folyamán többet meg se mert szólalni. Már nem sokáig ácsorogtak az aluljáróban, hanem elindultak. Ennek persze semmi köze nem volt a szőke kérelméhez, a főnök egyszerűen csak megunta az egyhelyben ácsorgást. Miután felérve észrevételezték, hogy a legtöbb szórakozóhely már bezárt, és a nyitva lévők nem felelnek meg elvárásaiknak, inkább úgy döntöttek, jobban mondva Sasuke úgy döntött, hogy hazafelé veszik az irányt. Nem foglalkozott különösképp azzal sem, hogy mai „párját” hazakísérje. Minek? Ugyan, még a nevét sem tudja, miért kéne a lány sorsával foglalkozzon? Neki aztán édes mindegy, mi lesz vele.
Magányosan rótta a sötét utcákat, nem törődve a félelmet keltő zajokkal, sem azzal a furcsa érzéssel, hogy figyelik. Már hozzá volt szokva. Ugyan nem gyakran járt ezen a környéken, de a társadalmi rétegeket figyelmen kívül hagyva előszeretettel keveredett rossz társaságba és zűrös ügyekbe. Még befordult pár sarkon és az omladozó falú, szegényes házakat hamarosan felváltották az egyre nagyobb és nagyobb luxusépületek. Sasuke megállt egy hatalmas kovácsoltvas kapu előtt, bepötyögte a kódot, mire a terjedelmes, vasrózsákkal díszített kapu automatikusan megnyílt a fiú előtt, az pedig kényelmesen besétált rajta. Átgázolt a gyönyörűen gondozott kerten, egy pillantásra sem méltatva a művészi szépséggel elhelyezett virágokat. Benyitva a házba észrevette, hogy ég a konyhában a villany. Erre egy hatalmas sóhaj és egy szemforgatás kíséretében elindult az említett helység felé. Rég volt már utoljára, hogy a szülei megvárják hazaérkeztét, de ez sosem jelentett túl sok jót. Rossz előérzete igaznak bizonyult, mert a konyhába belépve szülei dühös tekintetével találkozott.
- Most kivételesen mit csináltam? – húzta fel egyik szemöldökét az ajtófélfának dőlve Sasuke.
- Ülj le! – jött a kemény utasítás az apjától.
A fiú eléggé meglepetten, de eleget tett a „parancsnak”. Nem volt hozzászokva, hogy ilyen hangnemben beszéljenek vele és ez egyáltalán nem tetszett neki. Miután helyet foglalt pár perces kínos csönd állt be, amit végül ő tört meg.
- Mondja már meg valaki, hogy mi a fene bajotok van velem?! – fakadt ki dühösen.
- Velem így nem beszélhetsz! Az apád vagyok! – csapott az asztalra dühösen Fugaku.
- Nyugalom! – próbálta őket csitítani Mikoto, amit több-kevesebb sikerrel véghez is vitt, legalábbis a jelenlévők már a helyükön ülve méregették egymást gyilkos tekintettel.
- Először is… - kezdett bele az egyetlen ittlévő nő. – Olvasd el ezt! – nyomott egy felbontott borítékot a fiú kezébe.
Sasuke átvette a lapot, majd közönyösen végigfutott a sorokon. Mikor befejezte, megvetően sóhajtott, és visszacsúsztatta az apja elé, aki szemlátomást a plafonon volt.
- Oké, szóval mi a probléma? - kérdezte nyugodt hangon.
- Még kérded?! - pattant fel Fugaku, de a felesége gyöngéden visszahúzta a székre. - Én vagyok a rendőrség feje! Mégis mit gondolsz, hogy néznek majd rám az alkalmazottaim, ha kiderül, hogy a fiam egyetlen jó iskolába sem volt képes bejutni?! Most nézd meg... nem vettek fel egyetlen megjelölt iskolába sem!
- Ugyan, apa! - húzta el a száját a fiú. - Azt ne mondd, hogy nem tudod elintézni, hogy felvegyenek. Minek a felvételi? Csak egy formai mifene. Te bármit meg tudsz venni...
- Fogd be a szád! Ez nem formai mifene! Ez az életed! Nem leszek mindig melletted, hogy kihúzzalak a bajból! Egyedül mégis mit fogsz csinálni? Elmész csövesnek?
- Ccc - Sasuke felállt az asztaltól. - Jó éjszakát.
- Nem fogom elintézni neked a jó sulit, Uchiha Sasuke! - szólt utána az apja, mire a srác megtorpant. - Elmész a gyűjtőbe, ilyen eredménnyel. Ott remélem, tanulsz majd egy kis tiszteletet.
Sasuke lassan megfordult, és ránézett.
- Hogy érted, hogy elmegyek a gyűjtőbe?
- Ahogy mondtam - tette karba a kezét Fugaku. Örült, hogy végre kicsikart a fiúból valamiféle érzelmet.
- Szóval te el akarsz küldeni a gyökerek közé? Valamiféle gettóba? - Sasuke kezdte felkapni a vizet.
- Pontosan. Ha nem voltál képes normális eredményt elérni, oda vagy való.
Sasuke keze ökölbe szorult, látta, hogy ezúttal nem apelláta: azt kell tennie, amit mondanak. Nem szokott hozzá, hogy parancsoljanak neki, hát nem csoda, hogy zavarta az apja hangszíne. Mérgesen elhagyta a konyhát, majd iszonyatos erővel bevágta maga után a szobája ajtaját.
A fiú még az elkövetkezendő három hétben sem volt hajlandó tudomásul venni a történteket. Úgy gondolta, hogy apja csak rá akar ijeszteni ezzel a hozzáállással. Viszont hamar rá kellett döbbennie, hogy ennek a dolognak a fele sem tréfa. Hétfő reggel már úgy ahogy beletörődve ült a reggelizőasztalnál. Miután megunta, hogy úgy tömködje magába a pirítóst, hogy egyáltalán nem esik jól neki, mazochista hajlamait hátrahagyva, táskával a vállán kilépett az ajtón. Ráérősen sétált a buszmegálló felé, ahol teljesen egyedül volt. Ez érthető hiszen erről a környékről nem igazán használja senki ezt a járatot. Mikor megérkezett a busz gyorsan felpattant rá és keresett magának egy szabad helyet. Mihelyst a jármű elindult körbejáratta tekintetét az utasokon, akik szintén őt figyelték. Legtöbbjük szeme alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, s morcos arckifejezésük öregített rajtuk pár évet, pedig körülbelül egy idősek lehettek Sasukével. Az a tömény undor és megvetés, ami arcukon tükröződött majdhogynem felülmúlta az Uchiha arckifejezését. Még pár hosszú másodpercig bámulták egymást, de a fekete lassacskán beleunt ebbe az értelmetlen elfoglaltságba, és eztán már az ablakon keresztül nézte az elmosódó tájat. Ahogy haladtak az úton a környék egyre lepusztultabb lett, majd Sasuke azon kapta magát, hogy a busz megállt és a veszélyes kinézetű diáksereg csorda módjára rohan le róla, ezért ő is felállt és követte őket.
Az iskola kapujához érve eltátotta a száját, persze csak egy pillanat erejéig. Na már nem azért mert a suli olyan „hú de király” lenne, erről szó sem volt. Sőt, pont ellenkezőleg. A falakról nagy nyomokba mállott le a festék, megmutatva az alattuk lévő téglákat, s az iskola kapuját már agyonmarta a rozsda. A fiú még egyszer megnézte, hogy jó helyen jár e, de a kapu melletti repedezett kőtáblán, a moha alól kilógó betűkből sajnos ki tudta venni a „Konoha Compressing Hight School” feliratot. Egy hatalmas beletörődő sóhaj kíséretében rávette magát a bemenetelre.
Sokan megbámulták és összesúgtak a háta mögött, de a fiú csak megrántotta a vállát és tovább nézte az udvaron lévőket. Voltak akik a lepusztult pályán kosaraztak, de legtöbbjük mégis csoportokba verődve beszélgetett, vagy a falat támasztva cigizett. Sasuke úgy döntött inkább felkeresi az osztáytermét, mert nem volt kedve egy légtérben tartózkodni „ezekkel”. Mikor hosszas eredménytelen kutatás után végre megtalálta, benyitott a terembe. Ott csak pár kétes kinézetű fiú gubbasztott az egyik sarokban, akik úgy tettek, mint akik észre sem veszik, így egy fintor kíséretében ledobta magát az egyik ablak melletti padba és megint csak a „tájat” bámulta. Már nem sokáig volt ekkora nyugalom, mert megszólalt az iskolacsengő. A diákok úgy rohantak fel a termeikbe, mintha kergetné őket valaki vagy valami. Már pár perce becsengethettek és az osztály nagy része már bent is ült, mikor hirtelen kivágódott az ajtó és belépett rajta egy kisebb csapat. Az élen egy vidáman vigyorgó és össze-vissza ugráló szőke fiú volt, őt követte egy barna, aki a fejét fogta, vélhetőleg a szőke viselkedése miatt. Utánuk jött egy vörös hajú, mogorva fiú, mellette pedig egy copfos, szintén barna hajú, unott képű srác ballagott. De ami igazán felkeltette Sasuke érdeklődését az a mögöttük jövő, lehajtott fejjel közlekedő lány volt. Félreértés ne essék, a fiú egyszerűen csak a lány hajszínén csodálkozott, az ugyanis rózsaszín volt.
Vele sem sokáig foglakozott, elkönyvelte magában, hogy lehet, hogy ez valami új divat a gettóban, vagy ilyesmi. Újra az ablak felé fordította fejét, jelezvén, hogy ő nem kíván kapcsolatot létesíteni egyik osztálytársával sem, de hamar visszakapta tekintetét, mert érezte, ahogy leül mellé valaki. Mikor jobban szemügyre vette az illetőt, felismerte benne az előbb látott lányt, aki látszólag észre sem vette, ki mellé ült. Nagy smaragd szemeit körbejáratta az osztályon, s csak akkor nézett a fiúra mikor az önkéntelenül is megmozdult. Pupillái ekkor a kétszeresére tágultak és már menekült volna másik ülőhelyet keresni, de ebben a pillanatban belépett az osztályba egy maszkos férfi, vélhetőleg a tanár. Helyet foglalt a számára kijelölt asztalnál és egy furcsa kinézetű könyvet csúsztatott a fiókjába, majd belefogott mondandójába.
- Jó reggelt mindenkinek, én Hatake Kakashi vagyok, az osztályfőnökötök. Bemutatkozásra most időt nem pazarlunk, hisz’ itt úgy sem számít honnan jöttetek. Az órarendet az ajtón találjátok, másolja le mindenki magának, de végül is, nekem az is mindegy, ha nem teszitek. Egy a lényeg: az órára mindenki hozza a megfelelő felszerelést, legalább is, ha nem akar évvégén karót kapni. Az óra további részében szabad elfoglaltság, csak arra kérek mindenkit, hogy maradjatok csöndben. Vagy tudjátok mit… engem az se érdekel, ha zajongtok – mondta egy vállrándítás kíséretében, és könyvét újra elővéve elmerült benne.
Az osztály nagy része erre azonnal mozgolódni kezdett, és pár perc múlva teljes hangzavar volt. Sasuke viszont még hosszú másodpercekig, nagyokat pislogva bámulta a tanárt. Sőt, még tovább is folytatta volna, ha egy hang nem készteti arra, hogy majdnem szívrohamot kapjon. Persze csak diszkréten…
- Hello! Téged még nem láttalak erre! Hogy hívnak? Milyen zenéket szeretsz? Van kedvenc tantárgyad? Csak mert nekem nincs, én egységesen utálom mindegyiket. Melyik színt szereted a legjobban? Hú erről most eszembe jutott egy mondóka. Amúgy szereted a rament? Én imádom! Ja egyébként Uzumaki Naruto vagyok! – hadarta el egy szuszra az előbb látott izgága, szőke fiú.
Sasuke egy amolyan „ez teljesen hülye” arckifejezéssel rámeredt Narutóra, majd lassan tagolva megszólalt:
- Lekopnál? Tudod, ahogy a festék szokott – és mellé még el is mutogatta, mintha egy komplett idiótához beszélne.
- Á! Szóval külföldi vagy! – bólogatott hevesen a szőke – Na mindegy majd még később beszélünk, ha akarod a nyelvet is szívesen tanítom neked! De én most tipliztem, gyere Sakura-chan – azzal karon ragadta a rózsaszín hajú lányt és az ajtó felé húzta. Sakura még vetett egy bocsánatkérő pillantást Sasukére, de az figyelemre sem méltatta és ma már sokadjára az ablakon való kibámulást választotta menedékül ebből az „őrültek házából”.
Negyven perc hangzavar és eseménytelenség után végre megszólalt a csengő. Azalatt sem az idegesítő szőke srác, sem pedig az ijedős padtársa nem tért vissza. Sasuke felállt a helyéről, odament az ajtóhoz, és megnézte az órarendet. Azután elővette a mobilját, lefényképezte a papírdarabot, meggyőződött róla, hogy olvasható a fotó, majd nem törődve a többi diák dühös ciccegésével otthagyta az osztályt.
Szüksége volt egy nyugodt helyre, ahol békében végiggondolhat minden szörnyűséget, valamint megemésztheti a gondolatot, hogy ide kell járnia még legalább három hónapot. Mondjuk ha esetleg hazamenne, illedelmesen bocsánatot kérne az apjától, és biztosítaná, hogy megtanulta a leckét, el lehetne intézetni vele, hogy visszamehessen a régi suliba. Ez megfontolandó terv volt... Sasuke elővett egy cigit, rágyújtott, közben pedig magában már írta is a bocsánatkérés szövegét.
Végre megtalálta a csendes zugot, amit keresett. Az iskolaudvar egyik sarkában néhány lépcsőfok vezetett lefelé egy ajtóhoz, ami mögött valószínűleg szertár lehetett. Sasuke megállt a lépcső tetején, unottan nézett körbe, és megvetően vette tudomásul, hogy a vörös hajú srác, akit legutóbb az idegesítő szőke mögött lépett be a terembe, fenyegető arccal közeledett felé.
- Ne mondd, hogy veszekedni akarsz - morogta mikor hallótávolságon belül ért, majd dühösen elpöckölte a csikket. - Most komolyan, nem lehetsz ennyire bárgyú.
- Hogy hívnak? - vetette oda a vörös.
- Majd pont olyannak mondom meg, mint te - rántotta meg a vállát Sasuke.
A másik srác arca megkeményedett.
- Egy nagyképű idióta vagy a gazdagok közül, de jó lesz, ha megjegyzed, hogy itt egy nagy nullát érsz - mondta gyilkos tekintettel. - Senki vagy közöttünk, amíg ki nem vívod a tiszteletet.
- Miért, ki vívta itt ki a tiszteletet? - ciccegett az Uchiha.
- Naruto, Kiba. Én! Sőt, még Sakura is.
"Az a rózsaszín nyuszika?" gondolta hitetlenkedve Sasuke.
- Ha neked sikerült, akkor minden bizonnyal nekem is sikerülni fog - mosolyodott el utána gúnyosan.
- Nehogy nekiess, Gaara!
A kedves hang egy pillanatra megakasztotta a vörös hajút, s még Sasuke is felkapta a fejét. A "rózsaszín nyuszika" közeledett félős arccal, bizonytalan mosollyal.
- Csak egy napja jár közénk, hagyd, hogy tanuljon - kérte a lány.
- Nem akarok tanulni - biztosította Sasuke. - Nem fogok ilyen aljnéppel közösködni.
Mire feleszmélhetett volna, Gaara már le is lökte a lépcsőn, neki az ajtónak, sőt, ott állt előtte.
- Szóval aljnép? - sziszegte az arcába fenyegetően.
- Gaara, ne bántsd - ugrott le melléjük Sakura most már ijedten.
- Aljnép bizony! Söpredékek vagytok, akiktől legjobb lenne megszabadulni - válaszolta Sasuke dühösen.
- Gaara...! - próbált meg közéjük furakodni Sakura.
- Tűnés az útból - préselte a fogai között a szavakat Gaara, és már lendítette is az öklét.
Sasuke lehúzta a fejét, de legnagyobb meglepetésére nem az ő orra betörése volt a cél. Gaara az utolsó pillanatban megállította az ütést, az Uchiha mögötti kilincshez kapott, majd gyors mozdulattal kitárta az ajtót. Sasuke meglepett kiáltással esett be, Sakura pedig éles sikolyt hallatva rá. Gaara bevágta utánuk az ajtót, korom sötét lett.
- NE! GAARA! - Sasuke nem látta, de a hangokból ítélve Sakura rémülten dörömbölt az ajtón. - Gaara, eressz ki minket! Hallod?! Engedj ki!
Kintről csak egy torz nevetés szűrődött be, hát Sasuke felállt s arra lépett, amerről az ajtót sejtette. Beleütközött a lányba, aki rémülten összerándult.
- Hé, te idióta barom! Most azonnal nyisd ki az ajtót! - ordította dühösen, s mintegy nyomatékul öklével az ajtóra csapott.
Gaara nevetett.
- Bocs, Sakura! Rosszkor voltál rossz helyen! De ne aggódj, valamikor csak elkezdenek majd keresni titeket. Addig is viszlát.
- Gaara!!! - sikoltotta Sakura hisztérikusan.
- Kuss már - morogta Sasuke.
Egy darabig még hallgatózott, aztán mikor bizonyossá vált, hogy Gaara tényleg otthagyta őket, elővette az öngyújtóját.
Átállította legnagyobb lángra, majd felkattintotta és körülnézett. Valóban egy raktárhelyiségben voltak, méghozzá egy elég elhanyagoltban. A bútorokon centi vastagon állt a por.
- Ez a hely... - mormogta Sasuke dühösen. - Ez a hely rosszabb mint amilyennek képzeltem.
Sakurától nem kapott választ, a lány inkább hátrébb húzódott tőle, ezzel sikeresen megsértve az Uchiha önbecsülését. Hiszen ő ahhoz volt szokva, hogy minden lány az ő számát akarja. Ez meg elhúzódik tőle...
Engedte, hogy az öngyújtón kihunyjon a láng, újra sötétség borult rájuk. Sasuke leült a földre.
- Ne oltsd el, légyszi - hallotta Sakura hangját alig egy méterre tőle. - Gyűlölöm a sötétséget.
- Chö - húzta el a száját Sasuke, de ez persze nem látszott. - Egy darabig most úgyis itt ülünk. Nem akarom kifogyasztani ilyen hülyeségekre.
- Édes istenem! - a lány hangján hallatszott, hogy kezd kétségbeesni.
- Na és mikor kezdenek el téged keresni? Mert én nem nagyon érdeklem az őseim, amúgy se szoktam éjfél előtt hazamenni, szóval értem nem jönnek majd.
- Órák után kiengednek minket - nyöszörögte Sakura. - Órák után biztos visszajönnek...
Sasuke nagyot sóhajtott és újra felkattintotta az öngyújtót, ezzel megvilágítva a lány sápadt arcát.
- Köszi - eresztett meg egy halvány mosolyt Sakura.
- Öt percre - közölte hidegen Sasuke. - Oh!
Sakura kíváncsian figyelte, a fiú hogyan kutatja át a zsebeit fél kézzel, és vág egyre idegesebb képet. Végül Sasuke talpra ugrott, olyan hirtelenséggel, hogy a lány megrezzent.
- Hol a mobilom?! - támadt neki Sasuke.
- Gaaránál - válaszolta magától értetődően a lány. - Volt pénz a zsebedben? Már biztos nincs. Mért, mit gondoltál, viccből szorított a falnak?
- Ellopta a mobilomat! Remélem tudja, hogy ki az apám! - tajtékzott az Uchiha.
- Mégis mit vártál, hogy idejössz márkás cuccokkal és te leszek a sztár? Vagy mi? - motyogta zavartan Sakura. - Senki épeszű nem hoz ide mobilt, mert kizsebelik.
- Ezek szerint nálad sincsen - vonta le a következtetést Sasuke. - Ha egyszer elkapom azt a gyereket...
- Szerintem nem kéne feleslegesen pattognod.
A fiú ismét elsötétítette a helyiséget, mire Sakura felnyögött. Vagy tíz percig némán ültek, azután Sasuke kitapogatta a cigisdobozt, elővett egy szálat és meggyújtotta. Az idegei pattanásig feszültek.
Egy perc sem kellett, hogy Sakura iszonyatosan köhögni kezdjen. A fiú egy darabig nem törődött vele, de végül elnyomta a padlón a félig elszívott cigarettát.
- Kösz - harákolta Sakura. - Különben, hogy hívnak?
- Uchiha Sasuke - válaszolta reflexszerűen a srác, majd azonnal meg is bánta, de addigra mindegy volt.
- És hogy kerültél ide? - bátorodott fel a lány. - Elszúrtál valami tesztet?
- Megtennéd, hogy csendben maradsz? Idegesítő vagy.
Ez hatott, Sakura hallgatásba burkolózott.
Még sokáig ültek néma csendben, mivel se Sasuke, se a mostanra reményvesztett Sakura nem akart beszélgetést kezdeményezni. A fiú most valami rést vagy kis ablakot keresett a szűk helyiségben, közben előszeretettel szidalmazta a vöröshajú, elzüllött entitást. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy bezárták, az meg még kevésbé, hogy egy poros alagsorba. Ráadásul sorstársnője is kétpercenként akart infarktust kapni valami kis zaj miatt. Tuti, hogy mindjárt megint rohamot kap… 3… 2… 1… És a lány sikít!
- Mi a szent szar van már megint?! – fordult felé Sasuke, talán egy kissé több indulattal a hangjában mint kellett volna.
A lány nem válaszolt, csak nyöszörgés hallatszott felőle. Sasuke egy ideges horkantás után elővette az öngyújtót és a lány arcába világított. Annak arckifejezése körülbelül olyan volt mint mikor az ember megtudja, hogy a szomszéd nőci titokzatos körülmények között, brutális gyilkosság áldozata lett. Emberi nyelven: pánik a köbön.
- Ó, te jó ég hova keveredtem?! – fogta a fejét az idegbeteg fekete.
- O-ott moz-mozog va-valami! – mutatott az egyik sötét sarokba Sakura.
- Ha megnézem, befogod a csőröd és békén hagysz végre? – kérdezte lemondóan a másik.
A lány nem válaszolt, csak szaporán bólogatott.
Eközben Gaara visszatért az osztályterembe ahol az addigra „odateleportálódott” Naruto azonnal nekiesett:
- Hol van Sakura-chan?
- Az új kölökkel – jött a válasz.
- Á! Arra a külföldire gondolsz? – vigyorgott tudálékosan Naruto… igen, ő olyat is tud.
- Külföldi? Inkább egy egocentrikus balfék!
- Amúgy hol vannak? – vigyorgott még mindig a szőke.
- Az alagsorban – rántotta meg a vállát Gaara.
- Ja, akkor jó… - vigyorgott még mindig Naruto. – Várj… Az alagsorban?! – esett le neki.
- Aha – mondta halál nyugodtan a másik.
- Te bezártad Sakura-chant az alagsorba? – kérdezte jól megnyomva minden szót, és gallérjánál fogva megragadta Gaarát.
- Nyugodj már meg, nem lesz semmi baja! – szólt még mindig nyugodtan a vörös.
Naruto erre elengedte és kirohant az ajtón.
- Sasuke ráérősen közeledett a sarok felé, megvilágítva azt az gyújtójával.
- Csak pár patkány – rántotta meg a vállát, és visszasétált előző helyére.
- CSAK pár patkány?! – visított fel hisztérikusan Sakura – Patkányok?! Mármint azok az undorító izék?!
- Talán gond van a felfogásoddal? – kérdezte flegmán a fiú.
- Félek a patkányoktól!
- Csodás – sóhajtott lemondóan Sasuke – És most mit akarsz, mit csináljak? Vegyelek a nyakamba, vagy hogy gondoltad?!
A „rózsaszín nyuszika” már nem tudott válaszolni, mert ekkor kivágódott az ajtó, és egy elég zaklatott állapotban lévő Naruto esett be rajta.
- Mindenki jól van? – kérdezte, miközben valamelyest összeszedte magát.
- Na végre – csörtetett ki az ajtón Sasuke, majdnem fellökve ezzel a szőkét.
- Hát te hova mész? – kérdezte a sértett.
- Közöd?
- Én szedtelek ki innen! Ennyivel csak tartozol! – mondta immár vigyorogva Naruto, fél kézzel pedig Sakurát támogatta ki a sötét helyiségből.
- Legyen neked gyereknap, tökfej – sóhajtott Sasuke – Visszaszerzem a telefonom!
- Csak nem ezt? – kérdezte Naruto felvont szemöldökkel, és odadobta az Uchihának a készüléket, amit az előbb vett ki Gaara zsebéből – Vigyázz, holnap már nem adom vissza!
- Chö – Sasuke felrohant a terembe a cuccáért majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt.
Minek maradna ott? Úgy sem csinál belőle senki problémát ha elhúz innen. Egyébként is… mára bőven elég ennyi „ezekből”.
- Sakura-chan - fordult ezután Naruto a rózsaszín hajú felé. - Minden rendben?
- Persze - vonta meg a vállát a lány. - Mi bajom lehetne?
- Akármi! Megsérülhettél volna a sötétben! Vagy az a külföldi bánthatott volna! - mutogatott eszeveszetten Naruto.
- Honnan veszed, hogy külföldi? - nézett rá furán Sakura.
- Nem az? - vakarta meg a fejét Naruto. - Olyan furán viselkedett.
- Nem csodálom. Öntelt, és fogalma sincs, mit kezdjen itt magával - foglalta össze a tapasztalatait Sakura.
- Majd én segítek neki! - ajánlkozott nagylelkűen Naruto.
- Nem hiszem, hogy örülne neked.
Mielőtt a szőke válaszolhatott volna, Sakura elment mellette. Éppen akkor ért vissza a teremhez, mikor Sasuke elviharzott mellette, teljes felszereléssel. A lány egy darabig nézett utána, aztán bement a terembe, és leült a helyére.
Még sosem történt vele olyan, hogy nem bírt valakit kiverni a fejéből, azonban Uchiha Sasuke képe folyamatosan ott lebegett a szeme előtt. Kivételesen az anyagra sem tudott figyelni, de megúszta pár rosszalló pillantással. Mielőtt kicsöngettek, még bejött az osztályfőnök, és elkérte az óra utolsó öt percét.
- Na. Két hét múlva elmentek táborozni, adagoljátok be otthon. Bár nem hiszem, hogy a dolog rajtatok kívül bárkit is érdekelni fog. Majd kirakom a faliújságra a részleteket, akit izgat, az megnézheti. Öh... Sakura, megmondanád, hol a padtársad?
- Gondolom, otthon - vont vállat Sakura, mint akit egyáltalán nem foglalkoztat a dolog, holott nagyon érdekelte volna, mit művel Sasuke.
- Nem lenne fontos, de az apja betelefonált, hogy figyeljünk rá... mert hogy ő a rendőrfőnök, és rossz fényt vetne a családra. Vagy ilyesmi, úgyhogy megtennéd, hogy őrzöd? Ne lógjon el többet.
Azzal Kakashi kisétált a teremből. Naruto azonnal ott termett a rózsaszín mellett.
- Majd én segítek! - ajánlotta vidáman.
Folytasd :)
(Fatii, 2011.11.02 21:03)