Animefanfictions

Szélsebesen ültem fel az ágyra és néztem Ayaméra. Ő csak nézett rám és mosolygott.
- Mivan?- kérdeztem higgadtan.
- Ugyan drágám- felült és megsimította az arcomat- Négy férfival élek egy lakásban. Ebből egy szerelmes, a másik meg csak volt. Minden nap látom, ahogy apám rá se néz anyámra. Mondhatni… nagyívben leszarja. És mégis van négy gyerekük- mondta majd felállt és az ajtó felé lépett- Ami meg Itachit illeti. Ő sem különb. Nem hiszem, hogy az öcsém más lenne, mint ők- lenyomta a kilincset- Én visszamegyek. Puszika- és kilépett az ajtón.

Ayame:
Te jó Isten! Csak három évvel fiatalabbak nálam, és már nem értenek semmit a szerelemhez? Már nem azért… de én ilyen koromban már több pasin is túl voltam. Most meg én vagyok az öcsém kerítője. Ha egy ilyen csajt elhalaszt… nem jön még egy.
Meghívtam a liftet. Egy csengő jelezte, hogy megérkezett. Beszálltam és egyenesen a földszintre mentem. Szüleimhez visszaérve már megláttam az öcsémet is. Csak megcsóváltam a fejem. Szerintem nem vette az adást. Majd elmondom neki ha ketten leszünk.
- Minden rendben?- kérdezte anya.
- Igen- feleltem- Egy kis hányingere támadt ettől a fülledt levegőtől- céloztam meg öcsémet a szemeimmel.
Anyám arcán látszott, hogy valami nem stimmel velem.
- Sasuke! Eljönnél velem táncolni?- kérdeztem.
- Nem- felelte hidegen- Menny Itachival!
- De nekem te kellesz- mondtam egy kicsit ingerülten.
Megfogtam az öltönye ujját és kirángattam a tánctérre. Jól bementem vele, hogy még véletlenül se hallják, amit mondok neki. Átkaroltam a nyakán, ő meg megfogta a derekamat. Lassan kezdtünk el táncolni a lassú zenére.
- Mi a bajod?- kérdezte Sasuke.
- Az a bajom drága öcsi, hogy te képes vagy eldobni az egyetlen csajt, aki egy kicsit is vonzódik hozzád.
Na jó… ezt nem gondoltam át. Hiszen a testvérem után elég sokan megfordultak. Még talán én is beállnék a sorba, ha nem az öcsém lenne.
- Azt sem tudod, hogy miről beszélsz- csóválta meg a fejét- Azért ment el könnyezve, mert Itachi majdnem lebénította. Érzékeny az emlékeire- rántott vállat- A másik. Én mondtam neki, hogy felejtsük el a dolgokat, amik velünk történtek. Ő meg erre egyből rávágta az okét. Én ez ellen már semmit nem tehetek. És Itachival is megegyeztem, hogy hagyom a francba.
Ez igaz. Ha ez tényleg így volt, akkor Sasuke nem tehet semmiről. De akkoris… Miért lepődött meg Sakura mikor megmondtam neki a véleményem?
- Te semmit nem érzel iránta?- kérdeztem.
- Nem- vágta rá egyből a választ.
Felíveltem a szemöldököm. Nem azért, de általában az ember átgondolja, azt amit mondd. Leszámítva ha tagadja. Ez volt nehéz ebben a családban. Mindenki olyan jó maszkot tud magára tenni. Itt az élő példa. Sasuke arca semmit nem rezzen. Viszont nyelt egy jó nagyot.
Leszálltam a válláról.
- Mindenesetre… Sakura 2031-es szobában van, ha beszélni akarsz vele.
- Miért akarnék vele beszélni?
Én csak intettem neki és kimentem a tömegből. Kíváncsi vagyok, hogy veszi e az adást. Ez után egy hatalmas mosollyal az arcommal távoztam a táncolók közül.
Sakura:
A kanapéból néztem az autók fényjátékát. Volt ott fehér, sárga és kék. Csak a látásom, semmi más. A huszadik emelet ennyiben jó volt. Nem jött fel a város nyüzsgő életének a hangja.
Végignéztem a szobán. Feszes ruhám a földön feküdt a magassarkúm és a vizes törölköző mellett. Csak egy bugyi és egy póló volt rajtam. Tél ellenére igencsak meleg volt a szobában. Ha már megfizettetik az árát, akkor használjuk ki.
Ayame szavai csengettek a fülemben.
Be-léd-van-es-ve.
Nem tudja miről beszél. Ami azt illeti, ha igaza is lenne… elgondolkoznék az ajánlatán. Shin… vagy Kiba. Shin annyiban jobb lenne, hogy Shane testvére és kitolhatnék vele. De ahogy elnéztem, legalább öt évvel idősebb nálam. Apa nem nézné valami jó szemmel. Kiba pedig… nem az esetem.
Csináltam egy forró csokit és bekapcsoltam a rádiót. Mikor kész lett visszaültem a fotelembe. Néhányat kortyoltam az italból, majd letettem, mivel a telefonom csörgött. Ismeretlen hívó.
- Haló?- szóltam bele.
- Szia Sakura! Én vagyok az Shin.
Ekkor a számban maradt csokit egyenesen az üvegre köptem, annyira meglepődtem.
- Szia Shin!- emlegetett szamár mindig meg jelen- Miért hívtál?
- Csak meg szeretném kérdezni, hogy nem e lenne kedved segíteni nekem?
- Segíteni? Miben?
- Oh persze. Nem is mondtam. Fotós vagyok az egyik stúdióban. Vagyis… csak gyakornok- mondta egy kicsit szégyenkezve- Jövő héten lenne a vizsgamunkámnak a leadása és száz képet kell elkészítenem. A modellem pedig eltörte a kezét- folytatta- Szóval… lennél a modellem?
Én csak néztem ki a fejemből. Végigkövettem az üvegen a barna folyadékot, ahogy lecsorog egyenesen a parkettára. Modell? Én?
- Rendben- mondtam. Bár magam sem tudtam, hogy miért- Mikor találkozzunk? És hol?
- Szombatom a parkban 10-kor?
- Tökéletes- mondtam miközben felálltam- Bár… én most Tokióban vagyok- vettem elő egy zsepit, hogy letöröljem a csokit az üvegről.
- Tényleg? Én is- mondta.
A kezem megállt a törlésben, majd folytattam.
- De jó.
- Nem találkozunk?- kérdezte.
- Miért is ne?- mosolyodtam el- Holnap tízkor az Amand Hotel csarnokában?
- Pont jó. Ott van szobám.
Felvontam a szemöldököm és elővettem egy másik zsebkendőt. Ez furcsa…
- Ez komoly? Én is- nevettem el magam- Micsoda véletlen. A 2031-es szobában vagyok. Ha akarsz gyere át. Unatkozok.
- Két emelettel agy fentebb. Akkor pár perc és megyek- mondta, majd kinyomta.
Ledobtam a telefont az asztalra. Tovább töröltem. Akkor jutott eszembe. hogy mit is mondtam. Ha akarsz gyere át… Unatkozok. Ez egy nyilvános éjszakai felkérés is lehetne. Kidobtam a papírdarabokat, majd kopogást hallottam. Azért nem kellett volna ilyen gyorsan jönnie. Kinyitottam az ajtót, de nem Shin állt ott.
- Sasuke? Mi szél hozott?- kérdeztem lepődötten.
- Csak benéztem, hogy minden rendben e.
- Minden oké- pislogtam rá és jobban bezártam az ajtót. Nem volt kedvem vele foglalkozni. A legkevésbé sem hiányzik ez a jégcsap. Magam sem tudtam, hogy miért akarok tőle távolt tartani, de pont ma mondta, hogy felejtsük el amik voltak köztünk. Tehát… nem hiszem hogy magyarázkodnom kéne.
- Van még valami?- kérdeztem türelmetlenül.
- Nincs.
- Akkor szia!- vágtam rá az ajtót.

Sasuke:
Az ajtó szele telibe csapott. Csak pislogtam utána értetlenül. Ayamén kívül még senki nem csapta rám az ajtót. Sőt… még csak jobban kinyitották. Ez a lány valahogy különleges. A bensőmben valami késztetést éreztem arra, hogy másszam meg ezt az akadályt, de én nem szegem meg a szavam. Itachival megegyeztem. Elfelejtem. Még ha nehéz is lesz.
Sarkon fordultam és elindultam a szobám felé. Zsebre vágtam a kezeimet és mentem a lift felé. Az én szobám eggyel fentebb van. Mikor megérkezett a lift egy csengetést hallottam. majd kinyíltak az ajtói. Megpillantottam egy szőke, szinte fehér szemű srácot. Egy egyszerű szürke atléta és egy szakadt farmer volt rajta. Ő az, akit a kórházban láttam. Ahogy látom már a gipsz nincsen a kezén.
Mikor meglátott felvonta a szemöldökeit és ellökte magát a lift falától. Akkora volt mint én.
- Jobb oldali folyosón van a szobája- böktem neki oda.
Shin csak kimeresztette a szemeit.
- Kösz.
Beszálltam a liftbe és megnyomtam a 21-es gombot. Gondolatok százai peregtek le a szemem előtt. Vajon mit csinálhat, majd vele? Most nem avatkozok bele. Kitudja… lehet az egész lányt félre ismertem. Lehet valójában egy ribanc.
Elértem a szobámhoz, de amikor a kilincset nyomtam volna le észrevettem, hogy nyitva van. Óvatosan bentebb toltam és felkapcsoltam a villanyt. Egy fiú állt a szoba közepén. Fekte farmerja bele volt tűrve a bakancsába. Nadrágján több lánc is lógott. Fehér atlétájának ujja szakadt volt, akárcsak a dereka. Rövid barna haja vizes volt a megolvadt hópelyhektől, kék szemeivel pedig engem nézett. Nedves bőrdzsekije pedig az ágyamra dobva.
- Mit keresel itt?- kérdeztem és bezártam az ajtót.
- Apámat meghívták az ünnepségre. Mikor megláttalak, gondolom beugrok.
- Ez kedves tőled Shane- válaszoltam flegmán.
A fiú elmosolyodott. A kabátja zsebéből elővett néhány képet és ideadta nekem.
- Szerintem rájössz, hogy kicsoda.
Megnéztem a képeket. Mindegyiken Sakura volt. A legtöbb az utcán készült. Több olyan volt, amin Mirával pózolt. Volt amelyiken gitározott. De a legfurcsább, hogy teljesen más volt a stílusa. Fekete ruhák, sötét smink.
- Azt kérted, hogy meséljek róla.
Ez igaz. Shanenel nyáron találkoztam. Jó fej gyerek és megbízható. Már amennyire ismerem.
- Sakura minta tanuló volt és versenyszerűen zenélt. Az anyja halála után viszont megváltozott. Azaz édes, aranyos lány egy komoly, gonosz nőszemély lett. A sikátorok úrnője, ha lehet így nevezni- ült le az ágyamra- Azon a nyáron, mikor jöttetek… történt valami. Valami, ami meggyengítette. Elvesztette a befolyását a hozzám hasonlók felett. Senki nem félt már tőle.
Levettem a szemem a képekről. Ugyanarról a lányról beszélünk? Ez a lány olyan befolyásos lett volna?
- Ez a lány?- vontam fel a szemöldököm- Sakura Haruno? Komolyan?
- Ühüm. Nehéz elhinni mi? Mikor én is megláttam azt a nyálas számot énekelni… én sem hittem el. Ez nem az a lány, aki majdnem egy évid befolyásolta Miami utcáit.
Ezen elgondolkodtam. Ha ez a lány ilyen volt és el akarja felejteni az ilyen életet… akkor ezekkel a képekkel még sok mindent kicsikarhat belőle.
- Tudsz valamit egy Shin nevű srácról?
Shane rám nézett. Szemeiben a gyűlölet apró lángját pillantottam meg.
- Ha egy magas, szőke, kék szemű srácra gondolsz… akkor igen. A féltestvérem.
- Sakura szobájában van- mondtam, miközben a képeket lapozgattam.
- Micsoda?- kérdezte lepődötten- Shin az egyik legperverzebb személy a világon.

Sakura:
Egy újabb kopogás sorozat. Begomboltam a nadrágomat és ajtót nyitottam. Megpillantottam a betervezett személyt. Szőke haja fel volt zselézve kék szemei meg ragyogtak. Ruhái adtak neki egy kis rossz fiús beütést. Elrugaszkodott az ajtófélfától és bejött a szobámba.
- Micsoda véletlen- mondtam neki és bezártam az ajtót- Nem gondoltam volna, hogy itt leszel.
- Én sem- mosolyodott rám.
Megfordult és körbenézett a lakosztályban. Tekintete az üvegre tapadt és a mázgára. Ekkor egy kisebb nevetést halottam felőle.
- Hallottalak ma énekelni azzal az Izunuka gyerekkel. Egész jó volt.
- Kösz- mondtam. Egy kis csend lett kettőnk között, majd megszólaltam- Egyébként… a szüleid énekesek vagy a stúdiónál dolgoznak?
Shin rám nézett azokkal a gyönyörű kék szemeivel.
- Apám a fotós… Tudod aki a plakátokat csinálja stb. Anyám meg koreográfus.
- Éjtem.
A fiú közelebb lépett. Egyre közelebb és közelebb. Már a személyes szférámban volt. A fal meg már a hátam mögött. A teste meg csak közelít. Jobb karját a fejem mellé tette így megtámasztotta magát. Kék szemeit csak a kis asztali lámpa világította meg, de olyan szépen ragyogtak. Már másodpercek telt, de tekintete nem rezzent. Majd egyszer közelebb hajolt. Ajkait az enyémre tapasztotta. Annyira meglepődtem, hogy eltoltam magamtól. A fiú arcán meglepődöttség tükröződött. Szorosan magához vont és a nyakamat kezdte el csókolni. Orromat megtöltötte az ő márkás parfümje.
- Shin!... Elég!
Nem válaszolt. Eltolni meg nem tudtam. Túl erős a szorítása. Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Engedj! Lehet, hogy apám az.
Engedett a szorításból. Én kibontakoztam a karjaiból és a zene után mentem. A kijelzőn megjelent Sasuke neve. Most az egyszer éreztem azt, hogyha meglátom a nyakába ugrok az életmentő hívásért.
- Minden oké?- kérdezte.
Én megfordultam Shin felé, akinek a tekintete teljesen megváltozott. A mutató ujját a szája elé tette, hogy hallgassak.
- Szia apa!- mondtam- Nem már jól vagyok. Nincsen hányingerem.
- Egyszóval próbálkozott- sóhajtott a telefonba- Nyisd ki az ajtódat!
- Oké. Jó szórakozást!
Majd kinyomtam a telefont. Shin felé néztem, aki megint közelebb jött. Hátráltam és az ajtónak támasztottam a hátam. Kivettem a farzsebemből a kártyát és lehúztam ezzel kinyitva az ajtót. A fiú kezei megint körém fonódtak.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit korai?- kérdeztem.
- Nem te unatkoztál?
Shin a pólóm alá nyúlt, amitől kirázott a hideg. Nagy nehezen kibontakoztam a szorításból és elkezdtem vele incselkedni.
- De igen- vettem le a felsőmet. Csak egy melltartóban álltam a fiú előtt. Közelebb léptem hozzá. Járásom közben ringattam a csípőmet és kihúztam magam, hogy mellem nagyobbnak tűjenek. A tervem bevált. Eljött az ajtótól.
Hol van már Sasuke?
Az ajtó villámgyorsan csapódott ki. Mikor Shin megfordult Sasuke könyökéve találta szemben magát. Kicsit megszédült ettől a fejre mért ütéstől, de nem volt elég a ledöntéséhez. A fiú felé vette az irányt. Sasuke csak kikerült és egy tarkóra irányított rúgással kifektette. Mikor ez a csetepaté véget ért Shane jelent meg az ajtómban. Szuper… már csak ő hiányzott.
- Visszaviszem a szobájába- indult meg a rokona felé. A kezeit a vállára dobta és elkezdte kivonszolni a szobámból. Az ajtómban hátrafordult- Ez nem te vagy Sakura! Hol van az az agresszív nőszemély, aki mindenkit ütött vágott?- csak ennyit mondott és kiment.
Meredten néztem hűlt helyét, mit sem törődve azzal, hogy Sasuke a pólómat felém nyújtja. Visszaemlékeztem ARRA a korszakomra. Mikor egész napomat az utcán töltöttem. Féltek tőlem. Ha valaki beszólt, akkor ott helyben kapta a pofonokat. Az utca törvényei szerint éltem. Légy kemény, különben téged tipornak el. Hova lett az a Sakura? Eltűnt… De valahogy. Nem is akartam megint az a diktátor lenni. Ez a környezet teljesen megváltoztatatott. Nem hiányzik az az élet.
- Minden rendben?- zökkentett ki Sasuke a gondolatmenetemből.
- Igen. Azt hiszem- elvettem a felsőmet és belebújtam- Csak már elegem van. Elsőnek Itachi… Aztán Shane… Megint Itachi… És most Shin. Nekem ebből már elegem van. Minden pasi csak a nőt látja bennem- panaszoltam el és zártam be az ajtót- Nem akarok a régi önmagam lenni, akitől mindenki fél… de nem is akarok ez a törékeny nő lenni- huppantam le az ágyamra.
- Akkor legyél egy kicsit mindkettő- adta az ötletet Sasuke. Leült mellém és folytatta- Legyél keményebb… de legyél ugyanez az érző személy.
A fiúra néztem. A szemében megjelent valami, amitől megnyugodtam. Igaza van. Ez nem állapot.
- Apáca leszek. Komolyan. Egy templomban élek majd életem végéig szex nélkül- mondtam halál komolyan.
Sasuke száját nevetés hagyta el. Szerintem elképzelt fekete-fehér szerelésben.
- Arra befizetnék- mondta kuncogva.
Sasuke szemei megint az enyémbe fonódtak. Az arcomon egy kis mosoly húzódott végig. Azért… Sajnálom, hogy nem lett köztünk semmi. Milyen kár, hogy átbaszta az agyamat
- Köszönöm, hogy megmentettél- mondtam és lehunytam a szemeim- Nem is tudtam, hogy mi lett volna akkor, ha tovább megy.
- Ugyan semmi- mondta és a plafonra meredt- Valahogy… kötelességemnek éreztem. Hiszen egyszer már átvertelek. Ez amolyan… kárpótlás.
- Ez tökéletes kárpótlás.
Háta dőltem az ágyra és a behunytam a szemem. Valahogy az előző mondata önkéntelenül visszaemlékeztetett az elmúlt hónapokra. Az esőben való csókcsatára. A hintaágyon az ölelésre és az illatára. Mikor megmentett a bátyjától és ott volt mellettem a kórházban. Ha belegondolok akkor egy nagyon kedves srác.
Az ágy mozgására nyitottam ki a szemem. Sasuke arca közvetlenül az enyém előtt volt. Szája közelített, de hírtelen eltávolodott.
- Megígértem Itachinak, hogy elfelejtelek. Azért mondtam azt amit a teraszon. De te soha nem adsz erre lehetőséget. Ha így halad a kapcsolatunk, akkor még a végére…- mondta és csak másodpercek múlva fejezte be - A végén még beléd szeretek.