Animefanfictions

 Két hét. Ennyi idő telt el azóta, hogy itt vagyok. Utolsó óra az iskolapadokba, majd futás haza, markold a gitárodat és nyomás a sportcsarnok. Ma este lesz a nagy verseny. Nem veszíthetek. Az biztos.
Mikor megszólalt a csengő gyorsan elköszöntem a lányoktól és száguldottam kifele az ajtókon. A folyosók kiszaladtak lábam alatt. Futás közben a számnak a dalszövegét motyogtam. Angol is van benne, tehát nem hibázhatok. Meg remélem, hogy akiket összeszedtem sem hibáznak, majd a szám közepén.
Kimentem a kapun. Lábaim nem lassítottak. Az utolsó öt lépcsőt csak simán átugortam. Figyelembe sem vettem az előttem álló fiú bandát. Hallottam, ahogy Naruto utánam kiabált, de én csak visszaintettem. Még mindig szaladtam. Anya mondta mindig. Fellépés előtt szaladj a hűvösben. Kitágítja a tüdőd és jobban bírod majd. Befordultam a sarkon. D, C… ismételtem az akkordokat.
Elértem a házamhoz. Apa már kezdett bepakolni a kocsiba. Három számot is elő adok majd. Egy basszus, egy szóló és egy zongora. Felszaladtam a lépcsőn. Ledobtam a táskám és elkezdte kutakodni a szekrényemben. Egy fekete szakadt csőnadrág. Pipa. Egy fehér, szakadtujjú atléta. Pipa. Kiegészítők. Kihúztam a fiókomat. Egy nagy lánc a gatyára. Pipa. Anya Viviene Westwood gyűrűje. Pipa. Fekete körömlakk. Ledobtam az ágyamra. Sminkek. Küldtem a körömlakk után. Levettem a nyakkendőm, az ingem és a szoknyám. Felvettem a nadrágot és becsatoltam az övét. Hozzáakasztottam a majdnem fél kilós láncot. Belebújtam az atlétába és felvettem a gyűrűm. Belenéztem a tükörbe. Valami még hiányzott. Meg is van.
Visszafordultam a fiókhoz és kutatni kezdtem. Anya dögcédulája. Még a halála előtt kaptam tőle. Soha nem lépett fel nélküle. Én sem tehetek másképpen. Leültem az íróasztal elé és kifestettem a körmöm. Szerencsére hamar száradt, így két perc múlva folytathattam tevékenységeimet. Kihúztam a szemem fekete tussal, alul meg szemceruzával. Feldobtam egy kis szempilla festéket, piros szájfényt és parfümöt, majd lementem apához.
Apa rám nézett és meghökkent.
- Le se tagadhatnád anyádat- fűzte az öltözékemhez.
- Köszönöm- mondtam- Kinek fog szurkolni?
Apa megállt a kávé ivásban.
- Legszívesebben a fiúknak, hisz én is oda jártam. Viszont te a lányom vagy. Ezért neked.
- Helyes.
- Akkor mennyünk is.

Voltatok már valaha hatalmas sportcsarnokban? Tudjátok… Amibe majdnem több ezren is elfértek. Én nem igazán. Most meg itt fogok játszani. Várhatóan teltház előtt. Legalábbis… Ezt mondták az idősebbek.
- Ez hihetetlen- mondtam.
Apa csak bólintott. Ő már játszott itt. Meg is nyerték az iskolák közötti versenyt. Anyával rengetegszer mondták el a mesét. Anya, akár csak én, zongorával és gitárral lépett fel. Az első száma után leült egy sarokba és zenét hallgatott. Csak azt vette észre, hogy lelökik a székről és elkezdik rugdosni. Apa meg, mint a nagy hős lovag, megmentette. Ekkor ismerték meg egymást.
- Izgulsz?- állt mellém Temari.
- Egy kicsit- feleltem.
- Nem annyira vészes- igazította meg a felsőjét- Nekem Ayame volt a társam tavaly. De ő már leérettségizett. Magam sem tudom, hogy hogyan fogok szerepelni, ha a tavalyi teljesítmény nem volt elég- mondta, majd átkarolt- De mostmár itt vagy te is.
- Szisztok!- köszönt a hátunk mögött Hinata.
Arca piros volt. Nem tudtam, hogy a hideg miatt, vagy az izgalom miatt. Kezében egy hegedűtartóval. Gondoltam, hogy valami klasszikus hangszeren játszhat.
Apámmal az oldalunkon bementünk a színfalak mögé. Temari, mint a tapasztalt harmadikos, körbevezetett minket. Elsőnek is a sminkesek szálltak meg minket. Amit feltettem magamra smink, azt leszedték és teljesen mást tettek fel. Mikor tükörbe néztem, nem ismertem magamra. Szám átlátszó szájfénnyel volt kikenve. Szemeim füstösen kiszínezve és macskaszem szerűen felült kihúzva, míg alul szemceruzával. Arcomon egyhe pirosító. Profi sminkesek nem kétség. Mikor mindenki készen lett tovább álltunk a pihenőbe. Már Tenten és Konan bent voltak. Mind a ketten nyújtottak, nehogy meghúzódjon valami izmuk.
Lehuppantam a vörös bőrülésre. Bakancsom kopogtattam a számnak a ritmusára.
- Ne görcsölj már ennyire!- szólt rám Konan.
Felnéztem a kék hajú lányra. Nagyot sóhajtottam, amitől lenyugodtam. Nem sokkal később kopogtak az ajtón.
- Sziasztok lányok!- köszönt be egy nő, mellette egy kamerás pasas. A nő a kamera felé fordult és elkezdett beszélni- Elérkeztünk az éve egyik legnagyobb zenei versenyének. Itt állunk a konohai zeneiskola lány részének a melegedőjében. Köztük van Temari, aki az elmúlt napokban futott be a tavaly végzett Ayame Uchiha társaságában a zene iparba- a szőke nő odafordult Temarihoz- Mondd csak Temari! Mennyire fog hiányozni a partnered? Biztosítja a legújabb sikerszám a győzelmet?
- Nincsen a jövő előttem egy papíron. Nem tudom, hogy Ayame nélkül hogyan szerepelek. A második kérdésre a válaszom, hogy a másik csapatban is vannak híresebbek. Például a végzős Pein. Rengeteg sikere van és senkinek nem ismeretlen ez a név. Rajta kívül pedig még rengeteg tehetség van. Nem biztos a végeredmény, de szeretném, ha a három éves vereség megdölne- Temari a kamerába nézett és a kezeit a füléhez emelve telefont formázott- Ehhez pedig a ti szavazatotok kell.
A riporter megköszönte Temarinak a beszédet majd Konanhoz fordult.
- Itt van mellettem Pein barátnője, Konan- mondta a kamerába- Mondd csak Konan! Milyen érzés a szerelmed ellen küzdeni?
- Be kell vallanom, hogy furcsa. Tudom, hogy jó. Viszont mi is. És ha ezt látják az öltözőben a fiúk- nézett a kamerába a lány- Laposra verünk titeket! Még téged is drága!- mosolygott.
Kiment a stáb és folytattuk a beszélgetést. Én nyugodtan ültem a kanapén és a tvt néztem. Egy zenecsatorna az iskolák közötti versenyről beszélt. Még csak most kezdtem felfogni. Ami ebben a stadionba lesz. Azt egész Japán látja.

A zene csak dübörög. Bumm-bumm-bumm. A szívem felvette a ritmust. Mögöttem állt a banda. Kezembenaz akusztikus gitár. Bevallom… féltem. A csarnok tele volt. Az színpadon lévő fiú banda pedig nem is olyan rossz.
Befejeződött a szám. Az egész tömeg visongani és tapsolni kezdett. Lejöttek a fiúk. Mindegyik arcán mosoly és veríték.
- Indulás!- mondtam.
Elindultak mögöttem a lányok. Csatlakoztattam az erősítőt. Felnéztem a közönségre. Tényleg telt ház. Mindenki csendben várt minket. Hova lett az a nagy tapsvihar?
Kasumi összeütötte a dobverőket, majd rákezdtünk a számra. A fények színjátéka bekapcsolt. Még gyönyörködtem volna bennük, de kezdődnie kellett a számnak.
http://www.youtube.com/watch?v=VT1-sitWRtY&feature=related

Sasuke:
A tv-t néztem. Ölemben Karinnal. Hallgattam a rock zenét. Nem is olyan rossz ez a lány.
- Szerintem borzasztóak- mondta a barátnőm.
Jobb, mint az ő nyálas számai. Nem azért, de én a falra mászok tőlük. Szerintem az a borzasztó.
- Szerintem meg tök jó- mondta a falnak támaszkodó Pein- Abban a rózsaszín hajú lányban annyira ismerős valakinek a stílusa.
- Mivel az anyja Míra- mondta Sasori.
- Az a vörös?- nézett rá értetlen fejjel Deidara.
- Hülye- mondta Sasori- Az anyja Mira Kabik. Akit ezen a versenyen fedeztek fel. Az apja meg Hayate Haruno, akivel megnyerte a versenyt az iskola- magyarázta a vörös hajú.
- Minden esetre… nekem akkor sem tetszik- vont vállat a barátnőm.
Én csak ültem és a kivetítőt néztem. Sakura kezei csak jártak a gitáron és egyetlen tévesztést sem hallottam. Félelmetesen jó volt az egyszer biztos.
- Sziasztok srácok!- jött be a bátyján és kezet fogott Peinnel.
Itachi felnézett a képernyőre és csak mosolygott. De ez a mosoly valami más volt. Valamire készült. Valamire… ami nekem nem tetszett.
- Jó mi?- kérdezte Pein.
- Egész jó.
Pein ránézett Itachira. Neki is feltűnt, hogy valami nincsen rendben.
- Ne tégy vele semmit! Érted?
Itachi ránézett a barátjára, majd vissza a kivetítőre. Sasori felállt és kiment az ajtón.
Mi folyik itt?

Homlokomról patakokban folyt az izzadság. Vége lett a számoknak és leléptünk a színpadról. A lányok visszamentek a melegedőbe én pedig elmentem vizet venni az automatába. Kifulladtam. Leültem egy használaton kívüli hangfalra és jó nagyokat kortyoltam az üvegből.
- Szép volt… vadócka.
Felnézetem. Ott állt Ő. A hosszú fekete haja egy lófarokban összefogva. Arcán meg egy hatalmas mosoly.
- Mit akarsz?-kérdeztem.
Itachi megfogta a csuklómat. A víz kiesett a kezemből. Elkezdett rángatni. Számat befogta és tovább vonszolt. Sikítani nem bírtam. Ellenkezésem hiába valónak tűnt. Egy ajtó felé vitt. Kinyitotta az ajtót, így elvette a kezét a számtól. Hatalmasat sikítottam, de ahogy az ajtó kinyílt bevonszolt és ránk zárta az ajtót. A villanyt felkapcsolta, így megláttam, hogy hol vagyunk. Egy kis szoba, amiben hangfalak sorakoztak. Ránéztem a fiúra. Száján egy ördögi vigyor jelent meg.
- Mit akarsz?- kérdeztem ismét félelemmel teli hangon.
Itachi felém jött és megölelt, ami kicsit sem volt kellemes. Megcsókolt. Beleharaptam a szájába, mire egy kicsit eltántorodott. A szája vérzett. Megindultam az ajtó felé de visszarántott, mire egy hangfalnak csapódtam és bevertem a derekam. Deréktól lefele teljesen elzsibbadtam. Lábaim összerogytak és leültem a földre. Valami nagyon nem jó. Nem mozognak a lábaim.
- Mostmár legalább nem menekülsz el.
Felém lépett. Kigombolta a nadrágomat.
- Hagyj békén!- kiabáltam.
Szemeim könnybe lábadtak, de még ugyanúgy folytatta, amit elkezdett. Ismételtem sikításaimat, mire egy hatalmas pofont kaptam. A jobb arcom bizseregett. Elkezdtem sírni. Lábaim még mindig nem mozogtak. Valaki segítsen!
Ruháim felétől már megfosztott. Csak egy bugyiba és egy melltartóban ültem ott előtte tehetetlenül. Szemeibe nem mertem nézni. Féltem. Nagyon.
Egy ütést hallottam, majd Itachi előre esett. Nem láttam, hogy ki az aki elütötte. Előrébb lépett a fekete alak. Megpillantottam egy fekete szemet és hajat. Sasuke?
- Fel tudsz állni?- kérdezte.
- Nem- válaszoltam.
Sasuke felvette a felsőmet. Rám adta. Ahogy a nadrágot és a cipőt is. Felvett az ölébe. Még egyszer ránézett az eszméletlen bátyjára, majd kimentünk. Elmentünk Naruto mellett.
- Mi történt-- kérdezte a szőke.
- Az nem fontos. Hívj egy mentőt!- utasította.
Szemeimből még mindig folytak a könnyek. Még akkoris, amikor néhány perc múlva rohammentő szirénáját hallottam. Ráfektettek egy ágyra és leszíjaztak, hogy út közben ne mozogjak. Apa nem volt mellettem, de a kocsinak mennie kellett. Mindenki ott állt a mentő körül, majd Sasuke behuppant mellém.
- Majd én veled megyek.
- De neked még van egy számod.
- Az mellékes.
Az ajtók záródtak. A kocsi meg elindult. A sziréna bekapcsolt. Sasuke pedig megfogta a kezem.
- Minden rendben lesz.
 Miért ilyen? Egyszer átvág. Egyszer meg velem van egy mentőben? Bárhogy is próbálok kiábrándulni belőle… Sehogy se megy.