Animefanfictions

 A szobámban már csak üresség honolt. A tenyeremet összecsaptam, majd hallgattam, ahogy az egész mindenség csengeni kezd. A számon egy elhúzott mosoly jelent meg. Ezzel a gyerekes játékkal próbálom az idegességemen levezetni. Hiszen már lassan tizenöt éve csak ebben a szobában laktam. Rengeteg emlék köt ide. Főleg az anyám halála. Már két éve meghalt és még mindig el szokott kapni a sírógörcs. Annyira szerettem és annyi mindent csináltunk együtt. Ő tanított gitározni és zongorázni.
- Menjünk Sakura!- nézett be apa.
Hátranéztem. Felvettem a gitáromat és kimentem a lakásból. A hatodik emeleten laktunk és egy örökké valóság volt mire a lift leért. Látszott apámon a szomorúság. Hiszen itt kezdődött minden.
Rám nézett mélybarna szemeivel. A szeme sarkában könnyek gyűltek, de nem sírt. A Haruno egy erős család. Soha nem érzékenyülünk el.
- Nyugalom apa! Minden jó lesz. Megígérem.
Rám mosolygott, majd csak ennyit mondott:
- Nekem mindegy mi lesz. Csak neked legyen jó én kis vadócom.
A repülőtéren majdnem egy félórával hamarabb megérkeztünk. Felszálltunk a Konohai gépre, majd elindultunk Miamiból a kisebb városba.

Apa ébresztett, mikor leszállás következett. Leszálltunk a gépről és egy limuzin állt előttünk. Én lazán meg akartam kerülni, de apa a hátsó ülésekről kipattant férfihoz ment. Mondta, hogy várni fognak, de arra nem gondoltam, hogy egy egész díszmenttel megyünk.
- Hayate! Rég láttalak töki!- szorította meg a kezét apámnak a férfi.
Magamba elkezdtem nevetni. Hogy töki? Hát ez jó.
- Neked is szia Minato- mondta fáradt fejjel apám- Ő itt a lányom Sakura.
A magas szőke pasi felém nézett. Ragyogó kék szemein megcsillant a napsugár. Homlokán egy pánt díszelgett. Nagyon jól nézett ki, ahhoz képest, hogy olyan negyven körül lehetett.
- Apa! Az isten szerelmére! Nekem találkozóm van a srácokkal. Nem lehetne egy kicsit…sietni?
A kocsiból kiszállt a nagy szőke kisebbik változata. Vagyis. Ő sem volt alacsony. Körülbelül velem egy idős lehetett, de a mai fiatalság már sokkal többnek néz ki a koránál.
- Remek első benyomás fiam!- mondta Minato.
- Szia én Naruto vagyok! Még soha nem láttam hozzád hasonló szépséget- nyújtotta felém a kezét.
- Szi-szia Sakura Haruno vagyok!
Minato megforgatta a szemét, majd mondott valamit apámnak, aki csak nevetett.
- Szálljatok be! Elviszünk a házhoz- mondta Minato, majd betessékelt minket a kocsiba.
Mikor elindultunk a két idősebb heves beszélgetésbe kezdett. Én meg csak néztem a repülőtér leszállópályáit. Naruto zenét hallgatott és közben toporzékolt. Majd megszólalt a telefonom. Hírtelen nem ismertem fel a hangot, ezért elkezdtem a kocsi ajtón a képzeletbeli zongorabillentyűket lenyomni. Apám lökött meg, mire eszméltem. Megnéztem a kijelzőt és nem hittem a szememnek. Shane hívott.
- Szia drága!- mondtam a telefonba kicsit unott hangon.
- Hogy képzeled, hogy csak így simán lelépsz reggel, hogy el sem köszönsz?- kérdezte ingerülten.
- De hát nem voltál a repülőtéren- mentegetőztem.
- Ugyanmár Saku. Nem akartál velem találkozni mi? Tegnap este sem jöttél át. Pedig a szüleim nem voltak otthon. És reggel sem jöttél felém- kiabált bele a telefonba, olyan hangosan, hogy a kocsiban mindenki hallotta. Apám már ki akarta venni a telefont a kezemből, mire eltoltam a kezét. Ezt Naruto is észrevette és kivette a fülhallgatót. Biztos érdekesebb, mint a zene. Akkor tegyük élvezetesebbé a jelenetet…
- Ment a gépem. Az meg más ügy hogy nem mentem át. Hiszen csak egy hónapja járunk. Nem vagyok hülye, hogy lefeküdjek veled- mondtam lazán a telefonba, mire mindenkinek kikerekedett a szeme a kocsiban- Tudod mit… Ez nekem nem megy! Menj a francba a farkaddal együtt Shane. Keress magadnak mást!
Már tettem le a telefont, mikor még egy „ribanc” szó éppen kiszűrődött a telefonon.
- Mostmár hivatalosan is kijelenthetem, hogy új életet kezdek ebben a kisvárosban- mosolyogtam apám felé.
Apa csak megrántotta a vállát. Igaz, hogy csak tizenöt éves vagyok, de annyi pasim volt már, hogy két kezemen nem tudnám megszámolni. Shane volt az utolsó. Ő is zenélt. Talán csak ez meg a külseje tetszett benne. Semmi más.
- Mondd csak Sakura! Melyik iskolába vettek fel?- kérdezte Minato.
- Az itteni művészetiskolába.
- Első volt az ideiglenes listán- dagadozott apám mája.
- Ez a tökfej meg csak fellebbezéssel került be- bökte meg a fiát.
Ez a jelenet mosolyt csalt az arcomra.
- De gondolom a fiúiskolába- jegyezte meg apa.
- Várjál csak? Akkor én lány suliba megyek?- kerekedett ki a szemem. Válaszként apa csak bólintott- Rohadt jó! Még a végén lezbikus leszek- huppantam vissza a bőrülésbe.
Naruto felnevetett.
- Csak a kedvedért Sakura! Majd elmegyek suli után hozzád. Úgyis vannak ott haverok.
- Vagy csak a barátaid barátnői- morogta a bajsza alatt Minato.
Naruto az apja felé egy megvető pillantást tett.
Ezek után a kocsiban is feloldódott a hangulat. Már mindenki beszélt mindenkivel. Egészen viccesnek találtam már a végére. De mint mindig a legjobb résznél van vége mindennek. Megérkeztünk a házhoz és majdnem megkérdeztem apámtól, hogy jó helyen vagyunk e. Egy hatalmas vaskapu állt előttem. Apa odalépett és belepötyögött valami kódot. Erre a kapu kinyílt és bement. Az én állam meg még mindig lent a földön.
- Gyere már!- mondta.
Bólintottam és elindultam a hatalmas ház felé. Az ajtóban egy rakás ember állt. Mindenki egyszerre ordibálta Hayate-samaaaaa. A fülem majdnem megszakadt, de ekkor jobb jött. Sakura-chaaaan. A fenébe. Megesküszöm, hogy soha a büdös életben nem láttam őket és itt pattognak a megjelenésem miatt, mint a gumimacik.
Kicsit beleborzongtam ebbe az egészbe. Még csak most jutott el az agyamig, hogy mi van velem. Egyedül vagyok egy idegen városban. Csak én, a gitárom, egy doboz cigi és az emlékeim.